Az ünnepet átélni kell. Később jó emlékezni rá. Visszahívni a szép pillanatokat, kedves arcokat, ismerős dallamokat, finom illatokat, mélyen szántó gondolatokat.
A gyülekezés percei kellemes feszültséget hordoznak: a csillogó szemek, várakozásteli arcok, ünneplőbe öltözött családok, ismerős tekintetet kereső szempárok, izgatott szervezők és szereplők…
Aztán elérkezik a kezdés ideje és tudjuk, érezzük, hogy megérte…
Ünnep van.
Megérkezett.
Együtt ünnepelünk.
Őt ünnepeljük.
Jézus Krisztus az ünnepünk.
Mert „az ünnep azé, aki várja” (Szabó T. Anna).